Baudelaire versei

TALÁLKOZÁS EGY ISMERETLENNEL

A kába utcazaj vad hangokat vetélt.
Mély gyászban karcsu hölgy, arcán szent szenvedéssel
suhant egyszerre el előttem, lusta kézzel
emelve ringatón a fodrot és szegélyt.

Nemes, nagy, ideges, lába szobor. Előre
görbedve, mint különc, ittam én, elbüvölt,
a kába mézet és a gyilkoló gyönyört
szeméből, mely fakó ég, s viharok szülője.

Egy villám... s újra éj! - Óh, illanó csoda,
kinek tekintete lelkem újjászülötté
igézte - az örök időn látlak-e többé?

Másutt - óh, messze majd! későn! talán soha...
Mit sejtem, merre szállsz? Mit sejted, merre bolygok?
Te, kivel - s tudtad ezt! - lehettem volna boldog!

Babits Mihály fordítása

A FÁJDALOM ALKÍMIÁJA

Van, ki lelke fényébe zár,
Óh, Természet! s van, aki gyászba;
Mi egynek: holtnak síri háza,
Másiknak: élet és sugár!

Titkos Hermes! reám is szállott
Varázsod s adsz bús borzadást,
Olyanná tettél, mint Midást,
A legbúsabb aranycsinálót;

Aranyat vassá ront kezem,
Az édent pokollá teszem;
Nekem már, hogyha felleg indul,

Drága holtak leple leszen,
S hol az ég alja istenin gyúl,
Nagy sírt rakok fel álmaimbul.

Tóth Árpád fordítása